Művészet vagy iparművészet? | Képnyelv

2009 október 7

A minap találtam egy elgondolkodtató blogbejegyzést John O'Nolan webdizájnertől, amely támpontokat adhat azoknak, akik éreznek kellő késztetést magukban arra, hogy elmélyedjenek a GIMP világában.

Az alábbi írás szabadfordításban tartalmazza a fenti linken hivatkozott eredeti cikket. A kipontozott részek ([...]) olyan mondatokat takarnak, amelyeknek csak helyükön, az adott blogbejegyzésben volt értelmük, a kék betűvel szedett szövegek pedig a fordító beszúrásai a jobb érthetőség kedvéért.

Az eredeti design-t sok helyen nem fordítottam le, csak átírtam magyaros kiejtésre, olyan széles jelentéstartománya van. Eredetileg formatervezést jelent, általános értelemben, azon belül a GIMPeseket érintő képi közlés világában pedig ide tartozik a tervezőgrafika, arculattervezés, reklámgrafika, képregény rajzolás, tipográfia, stb. névvel megjelölt, összefoglalóan talán alkalmazott grafikának nevezhető csoport (bár az ennél szélesebb körű). Ez alatt olyan alkotásokat érthetünk, amelyek művészi igények kielégítésén túl konkrét és behatárolt gyakorlati funkcióval is rendelkeznek, ezért az iparművészet tárgykörébe tartoznak (Wikipédia).

Mi a különbség a művészet és a dizájn között?

A művészet és a dizájn közötti különbség régóta zajló viták tárgya. A művészek és az alkalmazott grafikusok egyaránt képi kompozíciókat készítenek, amelyek tudásalapja közös, de egészen más okból teszik azt.

Néhány grafikus művésznek tekinti magát, de kevés olyan művésszel találkozunk, aki alkalmazott grafikusnak tartja önnön személyét. Mi is hát a különbség a művészet és a dizájn között? Ebben a cikkben megvizsgáljuk és összehasonlítjuk mindkét művészeti ág lényegét. [...]

Ez az írás csak gondolatébresztő céllal készült, nem tekintendő megfellebbezhetetlen kinyilatkoztatásnak.

A helyes művészet inspirál, lelkesít. A helyes dizájn motivál, cselekvésre késztet.

A művészet és a dizájn között talán az a leglényegesebb, és közfelkiáltással megszavazható különbség, hogy más és más a céljuk.

Egy művészeti alkotás születése jellemzően a semmiből indul ki, egy üres vászonból. A műalkotás egy nézőpontból, véleményből vagy érzésből fakad, amelyet a művész magában hordoz. A művét azért készíti el, hogy megoszthassa az érzelmeit másokkal, a nézőknek legyen mihez viszonyulniuk, legyen miből tanulniuk, vagy ihletet merítsenek a műből. A legelismertebb (és sikeresebb) mai műalkotások azok, amelyek a legerősebb érzelmi köteléket alakítják ki a művész és a közönsége között.

Ezzel szemben ha egy alkalmazott grafikus nekiáll egy új munkának, mindig van egy kész kiindulópontja, legyen az egy üzenet, egy kép, egy ötlet vagy egy cselekedet.

A grafikusnak nem az a dolga, hogy valami újat feltaláljon, hanem hogy egy már létező dolgot célzatosan a néző tudomására hozzon. A cél majdnem mindig az, hogy a nézőközönség valamit csináljon: vásároljon meg egy terméket, vegyen igénybe egy szolgáltatást, látogasson el valahová, tanuljon meg valamit. A legsikeresebb grafikai alkotások azok, amelyek a legeredményesebben adják át az üzenetet, és arra késztetik a fogyasztókat, hogy hajtsák végre az üzenetben szereplő feladatot.

A helyes művészetet értelmezik. A helyes dizájnt megértik.

A művészet és az alkalmazott grafika közötti második különbség abban áll, hogyan értelmezi a közönségük az abban rejlő üzenetet.

Bár egy művész egy nézőpontot vagy egy érzelmet akar közvetíteni, mégsem mondhatjuk, hogy az a nézőpont vagy érzelem csak egyféleképpen értelmezhető. A művészet többféleképpen kapcsolódik az emberekkel, mert többféleképpen értelmezik.

Leonardo da Vinci Mona Lisáját régóta értelmezgetik és tárgyalják. Miért mosolyog? A tudósok szerint a híres mosoly csak érzékcsalódás, amelyet a perifériás látásunk okoz. A romantikusok szerint azért, mert szerelmes. A szkeptikusok szerint nincs oka a mosolyának. És egyikük sem téved.

Az alkalmazott grafika éppen ellentétes ezzel. Sokan mondják, ha egy iparművészeti alkotást egyáltalán lehet "értelmezni", akkor az nem talált célba.

Egy alkalmazott grafikai alkotás célja egy üzenet átadása és a néző késztetése arra, hogy valamilyen cselekedetet végrehajtson. Ha a grafikai alkotás a szándéktól eltérő üzenetet ad át, és a szemlélője más cselekedetet hajt végre, mint ami a cél volt, akkor az az alkotás leverte a lécet. Jó reklámterv esetében a néző megérti a grafikus tervező célját.

A helyes művészet ízlés. A helyes grafikai munka vélemény.

A művészetet vélemény alapján ítélik meg, a véleményt pedig az ízlés alakítja. Egy haladó, modern műélvező számára Tracey Emin "Ágyam" című, az 1999-es Turner Díjra jelölt műve a művészi kifejezésmód csúcsa lehet. A hagyományosabb művészetet kedvelők számára egyenesen sértő. Ez az értelmezéshez kanyarodik vissza, de az ízlés inkább arról szól, hogy valójában mit kedvelnek az emberek, és mit nem, mintsem az alkotásból levonható üzenetről.

Az alkalmazott grafikának is része az ízlés, de a helyes és a hibás grafika közötti különbség nagyrészt vélemény kérdése. Egy jó grafikai alkotás akkor is sikeres lehet, ha nem egyezik az ízlésünkkel. Ha betölti a célját, azaz érthető, és cselekvésre készteti a nézőközönséget, akkor csupán vélemény kérdése, hogy jó-e vagy rossz. Tovább is fejtegethetnénk ezt a kérdést, de reméljük, hogy világos a lényeg.

A helyes művészet tanulhatatlan belső képesség. A helyes dizájn tanulható ügyesség, jártasság.

És mi a helyzet az alkotó képességeivel?

Az a gyakoribb, hogy a művésznek természetes képessége van.. Természetesen a művész fiatal korától kezdve úgy nő fel, hogy rajzol, fest, szobrászkodik és fejleszti a képességeit. De a művész valódi értéke a talentumban, az egyedi belső képességben rejlik, amellyel vele születik. Itt van némi átfedés: a jó művésznek magától értetődően van ügyessége is, de a pszichikai képesség nélküli technikai ügyesség művészileg vitatható, értéktelen.

Az alkalmazott grafika azonban ügyesség, készség, amely tanítható és tanulható. Nem kell nagy művésznek lenni ahhoz, hogy valaki nagy grafikus legyen; csupán csak el kell tudni érni a grafikus tervezés céljait. A világ legmegbecsültebb grafikusainak némelyike híres a minimalista munkáiról. Nem használ sokféle színt vagy textúrát, hanem nagy figyelmet szentel a méretnek, az elhelyezésnek, térbeli kiosztásnak, amelyek mind megtanulhatók bármiféle egyedi belső képesség nélkül.

A helyes művészet különböző üzeneteket közvetít mindenkinek. A helyes dizájn ugyanazt az üzenetet küldi mindenkinek.

Ez a tétel valójában az értelmezés és megértés előbb már tárgyalt témakörébe tartozik. [...] Sok grafikus tervező tekinti magát művésznek azért, mert valamilyen vonzó látványt tud teremteni, s büszke lenne arra, ha azt az emberek kiakasztanák a falra és csodálnák. De egy képi kompozíció, amely egy speciális feladatot tölt be, vagy egy bizonyos üzenetet közvetít, még nem művészet, bármennyire szép is. Egyfajta társalgás, csak egy ablak a benne rejlő üzenetre.

Kevés művész nevezi magát tervezőgrafikusnak, mert — úgy tűnik — jobban látja a különbséget a két terület között. A művész nem azért készíti el a művét, hogy eladjon egy terméket, vagy bevezessen egy szolgáltatást a köztudatba. Merőben önkifejezésnek szánja az alkotását, amelyek mások megnézhetnek és méltányolhatnak. Az üzenete, ha egyáltalán annak nevezhetjük, nem egy tény, hanem egy érzés.

És te mit gondolsz?

Nézőpont kérdése az, hogy a művészet és a dizájn közötti választóvonal világos-e, vagy elmosódott. Természetesen átfednek egymással, de a művészet személyesebb, és erős reagálást vált ki a szemlélőből. Az alábbi idézet Craig Elimeliah-tól származik, aki egy fantasztikus cikket írt erről az AIGÁ-nak [...].

Nem állítom, hogy hivatott volnék annak megállapítására, hogy mi a művészet, és mi nem az, de azt tudom, hogy ha megnézzük a művészet és a dizájn közötti különbséget, nagyon éles vonalat látunk húzódni a kettő között.

Ha megkapja a pontos koordinátákat, hová kell helyezni különböző színű képpontokat egy területen belül, akkor egy mérnök gyönyörű honlapot vagy reklámot tud készíteni az utasítások gépies betartásával; a legtöbb grafikai tervezőmunkához részletes utasítássorozat tartozik, és a legtöbb grafikai terv aktuális tendenciákon és hatásokon alapul.

Ezzel szemben egy művésznek nem lehet semmilyen konkrét utasítást adni, hogyan készítsen el egy új, kaotikus és egyedi műalkotást, mert az érzelmei és a lelke diktálja a mozdulatait, és a közvetítőközeg használati módjára utaló belső impulzusok.

Egyetlen művészeti vezető sem orrol meg azért, ha egy művész valami egészen egyedit hoz létre, mert éppen ez teszi a művészt, szemben a grafikussal.

A fordító megjegyzései: Na, és mit gondolhat egy hobbiművész?

Alkalmazott grafika [Hogyan?]

Ez egy hobbi-GIMPes honlap hasonló cipőben járó társaknak, akik maguk is hobbiból alkotgatnak, elsősorban a saját tetszésükre.
Ha nem megrendelésre dolgozunk, hanem belső szükségleteink levezetésére, akkor még önfejűek is lehetünk, és saját kategóriákat állíthatunk fel magunknak.

Nem kell egyetértenünk senki besorolásaival, nézeteivel; persze ne lepődjünk meg, hogy eltérve a nagyobb véleménybefolyásoló csoportoktól, "meg nem értett" művészek leszünk.

Magam például nem értek egyet azzal, hogy a művészi hajlamnak veleszületettnek kell lennie. Személyes tapasztalataim szerint útközben is szerezhetünk magunknak korábban sohasem tapasztalt képességeket, ha figyelembe vesszük, hogy a képesség kötelez: akinek van, használnia kell, nem hevertetheti parlagon. Ha elszántan kívánunk magunknak képességet, még meg is kaphatjuk.

Csak támpontként, és nem elfogadandó meghatározásként magam a fenti kis táblázat szerint választanám el egymástól a vegytiszta művészetet (vagy egyértelműbben a szépművészetet) és iparművészetet (avagy üzleti, kereskedelmi művészetet). A nézőpontot nemcsak a 2-dimenziós, vizuális alkotásokra vonatkoztathatjuk, hanem minden művészetre, iparművészetre, többek között a zenére is.

1. Sokan nehezen tudják elkülöníteni magukban az érzelmeket és az érzékeket, a lelki, vagy testi megnyilvánulásokat. Egyesek szerint nem is választhatók el egymástól; nekik nehezebb megállapítani, hogy egy mű művészi vagy iparművészeti alkotás-e. Vitatkozni nem érdemes róla, mert személyiség- és világnézetfüggő kérdés.

2. A művészt belülről feszíti a mondandója, és nem is talál nyugodalmat magának, amíg ki nem jött belőle az, ami nyomasztotta. A lelki szemeivel lát valamit, egyedül ő, és másokkal csak akkor tudja megosztani az élményét, ha azt valamilyen közvetítő közeg segítségével sikerül — legalábbis nagy vonalakban — kifejeznie, hogy mások is "vehessék az adást", amit ő felfogott. Az iparművészet nem belső nyomásra, hanem külső igényre születik. Az iparművész látomása a körülötte levő világból származik, s nem valami azt meghaladó forrásból. Nem saját maga belvilágából meríti, hanem külső megrendelésre.

3. A művész, önmaga belsejéből, éppen az alkotás révén hozza elő megfogalmazhatóan, kifejezhetően azt, ami kifejezés nélkül inkább csak káosznak tűnik. Az alkotással tisztul le számára is az, hogy valójában mi is nyomasztotta, amíg el nem készült a műve. Az alkotás folyamata számára "in-tuition",belülről jövő tanítás: mintha lenne benne egy tanár, aki impulzusokat ad neki, hogy mit csináljon, s ha azt megteszi, utána tudatosul benne, hogy a belső ösztönzés, amelynek öntudatlanul engedelmeskedett, mire is volt jó. Az iparművésznek éppen ellenkezőleg, tudatosan kell dolgoznia, nem alvajáró módjára, és nem csaponghat a fantáziája szerint, mert az a műve rovására megy. Minden lépésnél tudnia kell, hogy mit miért csinál, és főleg azt, hogy mihez képest. Az iparművésznek van mércéje, viszonyítási alapja már a műve készülésének stádiumában is, a művésznél a mércét legfeljebb utólag lehet alkalmazni, visszamenőlegesen, az alkotás elkészülte után.

4. A művész alkotása éppen ezért egyedi, nem az általános ízlés kielégítésére törekszik, hanem attól független. Egy művésznek akkor is közvetítenie kell azt az érzést, gondolatot, amely motoszkál benne, ha arra nincsen vevő, legfeljebb az utókorban. Ahogy az általa alkalmazott közeg (festék, kő, stb.) az ő kifejezőeszköze, maga a művész is kifejező eszköze, közvetítő közege egy magasabb mondanivalónak; telefonzsinór (vagy vivőhullám) egy eszme, gondolat, élmény és a többi ember között. Az iparművésznek viszont egészen szorosan tekintettel kell lennie az emberek, a közönség igényeire, hiszen éppen a sokaság tetszésének dolgozik, általános igényt kell kielégítenie.

5. A művész elvont eszmét próbál lefordítani a műélvező közönség nyelvére, olyat, amely távol van a hétköznapoktól, a mindennapi élettől. Ezzel szemben az iparművésznek lételeme a mindennapi élet. Munkájának gyakorlati jelentősége van, nem szakadhat el a környezetétől, a korától, a kultúrától, amelyben maga is él. Arról már nem is beszélve, hogy technikai tudása éppen hogy gyakorlati, mindennapi célokat szolgál.

6. A művészi mondanivaló kifejezéséhez nem feltétlenül kell nagy technika felvonultatása, egy nagy hatású ötletet akár egyszerű eszközökkel is ki lehet fejezni. Az ilyesmit nem kell díszes, technikailag igen ügyes csomagolásba rejteni, sőt, a csomagolás akár el is takarhatja a lényeget; nem előnyére válik a mondanivalónak, hanem hátrányára. Az iparművészetnek viszont elengedhetetlen kelléke a technika; nagy technikai tudás nélkül értelmetlenné válik, hiszen éppen az üzenet közvetítő közegének és szerszámának (fa, agyag, fény, ecset, véső, képszerkesztő program stb.) alapos ismerete és eme ismeret felhasználása teszi az iparművészeti alkotást.

7. A művészet tárgya a mindenkori kultúrától, környezettől független, annak látókörét messze meghaladó téma, olyasmi, ami időtálló, mert hatóköre és hatósugara oly széles, hogy az nem gyömöszölhető be valamilyen térben és időben szűk dobozba. Az iparművészet éppen ennek a szöges ellentéte, akkor jó, ha igazodik egy kor, egy kultúra ízléséhez, azt követi le, és azt szolgálja ki.

A fenti két pólusra rendezés persze csak elméleti. A gyakorlatban igen komoly átfedés van a művészet és az iparművészet között. Egy egyszerű skálában is gondolkodhatunk, ha rá szeretnénk jönni, mi áll nekünk jobban: a művészet, vagy az alkalmazott grafika? Jobbra egyetlen skálán tüntettem fel a Művészetet és az iparművészetet. A vegytiszta, és a valóságban nem, csak elméletben megvalósuló elvont esetet a skála két végpontja jelzi. Így ábrázolva bármely alkotás szemlélhető aszerint, hogy mekkora hányadában művészet, és honnantól iparművészet. A kettő összege egyenlő 1-gyel, vagy 100%-kal, ha úgy tetszik.

Nem is feltétlenül jó az, ha egy műalkotás túl "tömény"; az élvezőinek pihennie is kell. Ha 100%-ban a mondanivalóra koncentrál, és azt nem lazítja fel a művész, akkor az meg is feküdheti a közönség elméjét. Ez persze általában elmondható a művészeti ágakról, a zenében is érvényes, nemcsak a vizuálisan fogyasztható művekről. Egyáltalán nem baj, ha egy alkotásban a mondanivaló, a "drágakő" díszítő, csinos iparművészeti foglalatba van helyezve, és pihenteti a mondanivalótól feszült érzelmeket és az elmét.

Az is tagadhatatlan, hogy bár a művészi kifejezés olykor egyszerűbb technikával is megoldható, de a technikát semmiképpen sem nélkülözheti, hiszen az a közvetítő eszköze. A helyes megközelítés, ha igyekszünk elmélyedni az általunk alkalmazott közvetítő eszköz, például egy képszerkesztő program kezelésében, lehetőségeiben, nehogy a gyatra tudásunk szűk keresztmetszetet jelentsen. Technikai hiányosságok megakadályozhatnak bennünket abban, hogy a mondanivalónkat átadhassuk másoknak: vagy levágnak a mondanivalóból, vagy torzítják azt. S hiába próbáljuk megmagyarázni, hogy szándékosan alkalmaztunk egyszerű technikai megoldást, ha az kevésnek bizonyult: közönségünk joggal mondhatja, hogy csak savanyú a szőlő.

Attól, hogy valaki alkalmazott grafikával foglalkozik, még művészként is feltűnhet, hiszen nem szükséges lekövetnie a megrendelők igényét. Akár új stílust, szemléletet is teremthet úgy, ahogy azt a művész teszi, valami eredetivel kirukkolva. Ekkor maga teremthet új szükségletet, új ízlést, és az már művészet.

Végül balra fent az utolsó illusztráció egy valódi művészi alkotás: Vincent van Gogh Búzatábla ciprusokkal (Wikipedia) című képe. Talán jól összefoglalja az eddigi mondanivalómat. Technikailag egyszerűbbnek látszik, mégis izgalmas, sőt, idegesítő, mint a művész számos alkotása. Messze több látszik benne, mint amennyit búzaföldek mellett elhaladva számtalanszor láthattunk már. Benne van a napsugárzás és más fizikai energiák feszültsége, nagyfrekvenciás rezgése, amely áthatja univerzumunkat, maga az izzás, lüktetés, mozgás. Csak egy apró részlet a természetből, de mégis kitágul a horizont; benne van az egész anyagi világegyetem.

Óriási a különbség eme mű, és az oldalon följebb több változatban bemutatott, fantasztikus növényszigetet ábrázoló illusztráció között. Az utóbbi iparművészeti alkotásnak nevezhető, kezdő-közepes GIMP-tudással készült. Csinos, de semmi több. Feldolgozható a GIMP illúzió funkciójával, öregíthető, fémes hatásúvá alakítható, fraktállá feldolgozható, még sem lesz több díszítő elemnél. Akárhogy csűrjük-csavarjuk, nem tarthat számot izgalomra, nem indulnak be tőle gondolatok.

Végezetül megismétlem: egyáltalán nem kell senkinek egyetértenie eme amatőr eszmefuttatásokkal. Ha valaki akarja, az említett gondolatokat tereptárgyként használhatja, ide-oda rendezgetheti saját látóterében, hogy legyen mihez képest tisztába jönnie saját képességeivel, művészi hajlamaival.

Ha viszont valaki vérforralóan felháborítónak találja az itt leírtakat, vagy ellenkezőleg, egyik-másik részével egyetért, és ennek hangot is szeretne adni, az a Picasa webalbumba feltöltött illusztrációhoz mellékelheti a véleményét (a link új lapon bukkan fel).